Az éghajlatunk változik. A tudományos bizonyítékok azt mutatják, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedik, a csapadékeloszlás pedig eltolódik. A bizonyítékok azt is jelzik, hogy olvadnak a gleccserek, a Jeges-tenger jéghegyei és a grönlandi jégtakaró. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület Ötödik Értékelő Jelentése szerint a 20. század közepe óta tartó felmelegedés oka döntően az, hogy az emberi tevékenységekből származó kibocsátások következtében az üvegházhatású gázok koncentrációja megnövekedett. A fosszilis tüzelőanyagok égetése és a földhasználat változása nagymértékben felelős ezért a növekedésért.
Egyértelmű tehát, hogy az éghajlatváltozás legkárosabb hatásainak elkerülése érdekében jelentősen csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok globális kibocsátását. Az is egyértelmű, hogy alkalmazkodnunk kell a változó éghajlathoz. Még ha jelentősen csökkentjük is az üvegházhatású gázok kibocsátását, az éghajlatunk bizonyos mértékig várhatóan akkor is változni fog, és ennek hatásait az egész világon, beleértve Európát is, érezni lehet majd. Az árvizek és az aszályok várhatóan gyakoribbak és hevesebbek lesznek. A magasabb hőmérséklet, a csapadékmennyiség és -eloszlás változásai vagy a szélsőséges időjárási események hatást gyakorolnak az egészségünkre, a természeti környezetünkre és a gazdaságunkra is.
Az éghajlatváltozás hatással van ránk
Lehet, hogy nem is tudunk róla, de az éghajlatváltozás mindannyiunkat érint: a földműveseket, a halászokat, az asztmás betegeket, az időseket, a csecsemőket, a városi lakosokat, a síelőket, a strandolókat… A szélsőséges időjárási események, például az árvizek és a viharok okozta áradások, tönkretehetik a kis közösségeket — vagy akár régiókat és országokat is. A hőhullámok súlyosbíthatják a légszennyezést, a szív- és érrendszeri és a légúti betegségeket, és bizonyos esetekben halált is okozhatnak.
A melegedő óceánok a teljes élelmiszerlánc és ezáltal a tengeri élővilág egyensúlyának felborulását veszélyeztetik, és további nyomás alá helyezik a már eddig is túlhalászott halállományokat. A magasabb hőmérséklet megváltoztathatja a talaj — az óceánok után a második legnagyobb széntároló – szén-dioxid-tárolási kapacitását is. Az aszályok és a magasabb hőmérséklet befolyásolhatják a mezőgazdasági termelést azáltal, hogy felerősítik a gazdasági ágazatok között az értékes erőforrásokért, például a vízért és a földért folytatott versenyt.
Ezek a hatások valódi veszteségeket okoznak. A legújabb kutatások becslései szerint az alkalmazkodást célzó intézkedések nélkül 2100-ra a hőség okozta évi halálesetek száma elérheti a 200 000-et Európában. A folyók áradása által okozott károk költsége meghaladhatja az évi 10 milliárd eurót. Az éghajlatváltozás további hatásai lehetnek az erdőtüzek által okozott károk, a csökkenő terméshozam vagy a légúti megbetegedések miatt kiesett munkanapok. Ezen jelenlegi és a jövőbeli hatásokkal szembesülve az európaiaknak csak egyetlen lehetőségük van: alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz. Uniós szinten már elfogadtak egy alkalmazkodási stratégiát, amelynek célja, hogy segítsen az országoknak a saját alkalmazkodási tevékenységeik megtervezésében, és több mint 20 ország már el is fogadta nemzeti alkalmazkodási stratégiáját.
Egyes folyamatban lévő nagy alkalmazkodási projektek új infrastruktúrák (például töltések és árvízvédelmi csatornák) kiépítésére, míg mások az ökoszisztémák helyreállítására irányulnak, amelynek révén a természet megbirkózhat az éghajlatváltozás hatásaival, például a felesleges vízzel vagy a hőséggel. Különböző kezdeményezések és finanszírozási lehetőségek segítséget nyújtanak az országoknak, a városoknak és a régióknak az éghajlatváltozás hatásaira való felkészülésben és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében.
A kibocsátások csökkentése
Az éghajlatváltozás súlyossága attól függ, hogy mennyire és milyen gyorsan tudjuk korlátozni az üvegházhatású gázok légkörbe történő kibocsátását. Az éghajlatváltozás napjaink egyik legnagyobb kihívása. Ez egy olyan globális probléma, amely mindannyiunkat érint. A tudósok határozottan azt javasolják, hogy az éghajlatváltozás káros hatásainak elkerülése érdekében korlátozzuk a globális átlaghőmérséklet emelkedését, és csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye értelmében a nemzetközi közösség elkötelezte magát amellett, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése az iparosodást megelőző szinthez képest nem haladhatja meg a 2°C-ot.
Ha a globális átlaghőmérséklet 2°C feletti mértékben növekszik, az éghajlatváltozás sokkal súlyosabb hatással lesz egészségünkre, a természeti környezetre és a gazdaságra. A 2°C-os átlagos növekedés azt jelenti, hogy a világ egyes részein a hőmérséklet valójában 2°C feletti mértékben emelkedik, különösen az Északi sarkvidék, ahol a jelentősebb hatások veszélyeztetik a különleges természeti rendszereket.
Az éghajlatváltozás mérséklése érdekében az Európai Unió ambiciózus hosszú távú célokat tűzött ki. 2013-ra az EU már 19%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok uniós kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A 2020-ra célként kitűzött 20%-os csökkentés tehát elérhető.
2030-ra az uniós kibocsátás legalább 40%-os csökkentése és 2050-re 85–90%-kal történő csökkentése részben attól függ, hogy az EU mennyire képes elegendő magán- és állami forrást fordítani a fenntartható és innovatív technológiákra. A hatékony szén-dioxid árazás és -szabályozás nagyban előmozdítja az éghajlatbarát, különösen a megújuló energiába és az energiahatékonyságra épülő innovációkba történő befektetést. Egyes esetekben a finanszírozásról szóló döntések bizonyos ágazatokból kivonulást, máshol pedig átszervezéseket vonhatnak maguk után.
Az uniós tagállamok kibocsátásának korlátozása csak részben oldaná meg a problémát, mivel az EU jelenleg az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának csak mintegy 10%-áért felel. Egyértelmű, hogy a 2°C-os cél elérése érdekében globális erőfeszítésre van szükség az üvegházhatású gázok világméretű kibocsátásának jelentős csökkentésében. A szakértők becslése szerint a 2°C-os cél eléréséhez ebben az évszázadban már csak korlátozott mennyiségű széndioxid bocsátható ki a légkörbe. A világ már kibocsátotta ennek a „szén-dioxid keretnek” a jelentős részét. A mostani értékek alapján a teljes szén-dioxid keret még jóval 2100 előtt kimerül.
A tudományos vizsgálatok szerint ahhoz, hogy növeljük esélyünket a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 2°C-on belül tartására, a globális kibocsátásnak 2020-ban kell elérnie a maximumot, onnantól pedig csökkennie kell. Ezzel kapcsolatban az éghajlatváltozással kapcsolatos közelgő párizsi tárgyalások (COP21) fordulópontot kell, hogy jelentsenek a nemzetközi megállapodás elérése tekintetében, ami az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozását és a fejlődő országok támogatását illeti.
2050-ig elérhetjük az alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövőt
A probléma gyökere a fenntarthatatlan fogyasztási és termelési szerkezet. „Az Európai Környezet – Állapot és Előretekintés 2015″ című legutóbbi jelentésünk a zöldgazdaságra való áttérés mellett érvel, figyelembe véve az utóbbi időben az európai környezetben megfigyelhető folyamatokat és a világszintű megatrendeket is. A 
zöldgazdaság egy fenntartható életforma, amely lehetővé teszi számunkra a jóllétet a bolygónk nyújtotta kereteken belül. Ez az átmenet strukturális változásokkal jár több kulcsfontosságú rendszerben, például az energia és a közlekedés területén, ami hosszú távú infrastrukturális beruházásokat követel meg.
Az európaiak már befektettek ilyen jellegű rendszerekbe. A kihívást az jelenti, hogy biztosítsuk azt, hogy minden jelenlegi és jövőbeni befektetés egy lépéssel közelebb vigyen minket a gazdaság zölddé tételéhez, és ne ragadjunk egy fenntarthatatlan növekedési pályán. Ha most megfelelően fektetünk be, az nem csupán minimálisra csökkenti az éghajlatváltozás összköltségét, hanem erősíti Európa szakértelmét is a virágzó ökoiparágakban – a jövő gazdaságában. Végső soron mindannyian részt veszünk annak alakításában, hogy milyen legyen az életünk az éghajlatváltozás mellett.
Az előttünk álló kihívás ijesztőnek tűnhet. De nem az a lényeg, hogy mekkora a kihívás, hanem az, hogy a 2°C-os cél elérhető a számunkra. Most elég bátorságunknak és ambíciónknak kell lennie ahhoz, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget.
Hans Bruyninckx
EEA ügyvezető Igazgató
