A 6. cikk kétféle szén-dioxid-kibocsátási egységet hoz létre – mit jelent ez az üzleti életben?

A szén-dioxid kibocsátási egységek felhasználása az üvegházhatású gázok kibocsátásának vállalati csökkentésére mindig is bonyolult volt, és a 6. cikk elfogadása a COP26 konferencia eredményeként nem tette egyszerűbbé a dolgokat.

Mi volt a 6. cikkel kapcsolatos megállapodás két legfontosabb fejleménye? Az egyik, hogy létrehoztak egy munkacsoportot, amelynek feladata a Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (Clean Development Mechanism, az ENSZ által 2006-tól működtetett szén-dioxid kompenzációs rendszer) által meghatározott addicionalitás koncepciója körüli kérdések aktualizálása és kezelése. Másodszor, a kettős elszámolás kérdésének megoldása egy olyan kiigazítási folyamat létrehozásával, amely lehetővé teszi az országok számára, hogy más nemzetek kibocsátáscsökkentési projektjeit finanszírozzák, amelyek beszámítanak a saját nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásaikba (NDC).

A felszínen az országok között a szén-dioxid-kibocsátásról kötött megállapodások lényegtelennek tűnhetnek a saját belső céljaik érdekében kompenzációval foglalkozó vállalkozások számára. Leültem Hugh Salway-jel, a World Wildlife Fund által a szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési projektek tanúsítására létrehozott szabványügyi szervezet, a Gold Standard környezetvédelmi piacokért felelős vezetőjével, hogy megértsük, hogyan működnek majd a 6. cikk értelmében a magánfinanszírozású szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési projektek, milyen változások várhatók a szén-dioxid-kibocsátási egységek esetében, és hogyan érintheti ez a hitelesítéssel és szabványosítással foglalkozó szervezeteket.

Ezt az interjút az érthetőség kedvéért szerkesztettük és tömörítettük.

Jesse Klein: Mit jelent a 6. cikk a kibocsátási egységek vásárlásában részt vevő vállalatok számára?

Hugh Salway: A 6. cikk arról szól, hogy az egyik ország kibocsátáscsökkentést akar vásárolni egy másik országtól, hogy azt a saját céljához használja fel. Egyetért azzal, hogy a kormányokon kívül más szervezetek is felhasználhatják a kibocsátáscsökkentéseket. A fogadó országnak pedig ezekért is kiigazítást kell végeznie. És ez az a pont, ahol [a vállalkozások számára] ez már számít.

Két eset van. Ezekről rejtélyes nyelven beszélnek [a 6. cikkben]. Az egyik eset az, amikor egy kormány beleegyezik abba, hogy az elért kibocsátáscsökkentéseket a légitársaságok felhasználhatják a [nemzetközi légi közlekedés szén-dioxid-kiegyenlítési és -csökkentési rendszere] keretében. A másik eset pedig az önkéntes piac. Tehát egy kormány beleegyezhet abba, hogy az országában elért kibocsátás-csökkentést egy vállalat felhasználhatja a vállalati cél eléréséhez. A fogadó kormány pedig nem számítja be ezeket a kibocsátáscsökkentéseket a saját nemzeti fejlesztési céljába. A vállalatnak egyedi követelése van. Ezek az ő tulajdonukban vannak, és a csökkentéseket nem számítják bele a fogadó kormány NDC-jébe. Ez kizárólag a vállalatot illeti meg, és a vállalatnak kell felhasználnia és igényt tartania rá. Tehát ez az a pont, ahol ez számít.

Klein: Hogyan működnének a karbonkredit projektek a 6. cikk alapján?

Salway: A gyakorlatban lennének olyan projektek, amelyek karbonkrediteket termelnek, és a kormánynak semmi köze a finanszírozáshoz. De a további lépés az lenne, hogy a projekt a kormányhoz fordulhatna, engedélyező levelet kérve, ami azt jelentené, hogy a kormány beleegyezik abba, hogy ezeket a krediteket nem számítja bele a nemzeti kibocsátáscsökkentési tervébe, és kiigazítja a kibocsátási jelentéseit.

Úgy gondolom, hogy lesz néhány ország, amelyik elég gyorsan lép, és úgy alakítja ki magát, hogy így sok befektetést kaphat. Lesznek olyan intézményi folyamataik, amelyekkel elfogadhatják az engedélyeket, a kérelmeket és a leveleket.

A 6. cikk lehetővé tette a fogadó országok számára, hogy megállapodjanak az önkéntes szén-dioxid-piacon felhasználandó kreditek megfelelő kiigazításairól. De biztosított egy olyan helyet is, ahol ezt nem teszik meg.

Lesznek olyanok, akiknek nincs meg a kapacitásuk, vagy egyszerűen úgy döntenek, hogy nem teszik meg. Mert a [6. cikk] megteremti a vállalatok számára a 6. cikk szerinti kreditek vásárlását, de nem ez az egyetlen mód, ahogyan ezt megtehetik. Nem kell, hogy bármi köze legyen a 6. cikkhez; ettől még lehet projektet indítani, és a krediteket be lehet számítani a fogadó ország nemzeti fejlesztési tervébe.

Klein: Mi a helyzet a hitelekkel való kereskedéssel?

Salway: A Gold Standard és a Verra rendszerében lesznek olyan hitelek, amelyekkel kapcsolatban a fogadó országok beleegyeztek, hogy kiigazításokat végezzenek [és a 6. cikk hatálya alá tartoznak], és mindkettőnknek lesznek olyanok is, amelyekkel kapcsolatban nem. A különbség abban rejlik, hogy hogyan lehet őket felhasználni. Csak a 6. cikk alapján kiigazított krediteket lehet felhasználni egy másik ország nemzeti fejlesztési céljára.

Mindenki egyetért abban, hogy lehet olyan krediteket vásárolni és felhasználni, amelyeket kiigazítottak, és lehet olyan krediteket felhasználni, amelyeket nem igazítottak ki az önkéntes szén-dioxid-piacon. Amiben az emberek nem értenek egyet, az az, hogy mit lehet mondani az egyes esetekben. Mindkettőt használhatjuk-e arra, hogy szén-dioxid-semlegesnek mondjuk magunkat? Van különbség a kiigazított és a nem kiigazított kreditek között? A 6. cikk erre nem adott választ. Megadta a keretet, amelyben mindkét típus létezik, de azt nem mondta meg, hogy mire lehet őket használni.

Lesznek olyan, vállalkozások által finanszírozott projektek, amelyek a 6. cikk alapján engedélyezett hiteleket termelnek, ahol a fogadó ország kiigazítást hajt végre, majd egyszer, amit nem engedélyeznek. És azok esetében, amelyek nem lesznek engedélyezve, az ilyen projektek hatása beleszámít a fogadó ország nemzeti fejlesztési tervébe. És ez jó; a vállalatok segítenek egy országnak abban, hogy teljesítse a nemzeti fejlesztési célját. Tehát, ha az elszámolás jól működik, az országok ténylegesen segíteni fognak egy országnak abban, hogy túlteljesítse azt, amire [a Párizsi Megállapodásban] kötelezettséget vállalt. Még mindig nagy a szakadék a kormányok által vállaltak és az 1,5 Celsius-fokos cél között. Így a vállalatok, amelyek olyan intézkedésekbe fektetnek be, amelyeket nem számítanak bele a nemzeti fejlesztési tervekbe, segítenek betölteni ezt a rést.

Klein: Mit jelent a 6. cikk az olyan szabványok számára, mint a Gold Standard és a Verra?

Salway: A következő évtizedben szerintem a többi szabvány használata sokat fog változni. A régi rendszerben a kormányok csak a CDM-et használhatták, mást nem igazán. Míg az új rendszerben a kormányok nagyon rugalmasan dönthetnek arról, hogy hogyan szereznek krediteket a céljaik eléréséhez. Már van egy partnerségünk a svéd kormánnyal, amelynek keretében a tervek szerint a 6. cikk szerinti nemzetközi egységek megszerzésének legalább egy részében az Gold Standardot fogják használni.

Olyan szakaszba lépünk, amikor a szabványokat már nem csak az önkéntes piacon fogják használni, hanem a kormányok is alkalmazni fogják a megfelelési és adórendszereknél. A 6. cikken kívül továbbra is lesznek olyan intézkedések, ahol nem történik engedélyezés. De úgy gondolom, hogy egyre inkább azt látjuk majd, hogy a 6. cikk alapján egyre több intézkedés történik majd. Tehát lesznek engedélyek és kiigazítások, és a kormányok olyan szabványokat használnak, mint mi. Így ahelyett, hogy az önkéntes piac és a megfelelési piacok elszigetelődnének egymástól, egyfajta nagyobb szén-dioxid-kibocsátási egységet kapunk, amely az összes ilyen különböző piacon felhasználható. És szerintem ez jó. Ez lehetővé teszi a skálázást, mivel a kreditek különböző célokra használhatók fel.

Klein: Hogyan befolyásolja a tiszta fejlesztési mechanizmus új változatának kidolgozása a már létrehozott szabványokat?

Salway: A CDM továbbfejlesztése lesz az ENSZ új mechanizmusa, amely az ott elkövetett hibákból tanulva. Van néhány dolog, amit mi, a Gold Standard, mindenképpen frissítenénk, függetlenül attól, hogy [egy új CDM] bevezetésre kerül. Biztosítanunk kell, hogy az alapértékek figyelembe vegyék az országok által bevezetett politikákat. Másképp fogjuk vizsgálni az addicionalitást. Tehát biztosítjuk, hogy a tevékenységek kiegészítik az országok által létrehozott politikákat. Ezek tehát amúgy is megtörténtek volna. De mivel [az új CDM] már létezik, és ha sikeres lesz, és sokan elfogadják, úgy gondolom, hogy meg fogjuk vizsgálni, hogy milyen típusú megközelítéseket alkalmaznak az új mechanizmus keretében, és ahol lehet, összehangoljuk azokat.

Klein: Mit nem tett meg a 6. cikk?

Salway: Az egyik nagy kérdés, amelyre az önkéntes piac a 6. cikkre várta a választ, az volt, hogy minden a 6. cikk alá fog-e tartozni, vagy semmi köze nem lesz a 6. cikkhez. És erre nem igazán kaptunk választ. A 6. cikk lehetővé tette a fogadó országok számára, hogy megállapodjanak az önkéntes szén-dioxid-piacon felhasználandó kibocsátási egységek megfelelő kiigazításairól. De biztosított egy olyan helyet is, ahol nem teszik. Tehát még több munkát kell végezni, hogy megvizsgáljuk az ilyen állításokkal kapcsolatos kérdéseket. Mit mondhatnak a vállalatok hitelesen a kreditekről, amikor különböző forgatókönyvek szerint vásárolnak? Nem adta meg az emberek által kért teljes körű választ, de ez soha nem is volt lehetséges. Nem ez a feladata. Így tehát a nemzetközi tárgyalásokon kívül még több munkát kell végezni, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk.

Forrás: GreenBiz | Jesse Klein