Valódi karboneltávolítás vagy újabb kockázat a karbonpiacon?

Az Európai Unió Carbon Removals and Carbon Farming Regulation (CRCF) rendszere fontos kísérlet arra, hogy egységes európai keretet teremtsen a karboneltávolítás és a karbonmegkötés tanúsítására.

A szabályozás egyik legfontosabb célja éppen a karbonpiaci integritás erősítése és a greenwashing kockázatának csökkentése.

A kérdés azonban az, hogy egy tanúsítási rendszer önmagában garantálhatja-e, hogy a tanúsított egység mögött valóban létrejött a neki tulajdonított nettó klímahatás.

Ez különösen fontos a CRCF által „permanent carbon removals” kategóriában kezelt három technológia esetében: Direct Air Carbon Capture and Storage (DACCS), BioCCS és biochar carbon removal (BCR). Az Európai Bizottság 2026 februárjában ezekre fogadta el az első CRCF-tanúsítási módszertanokat (.pdf) (https://climate.ec.europa.eu/news-other-reads/news/eu-sets-worlds-first-voluntary-standard-permanent-carbon-removals-2026-02-03_en).

A fizika nem kerülhető meg tanúsítvánnyal

A DACCS esetében a probléma különösen világos. A légköri CO₂ koncentrációja rendkívül alacsony, ezért annak kiválasztása a nitrogénből, oxigénből és más légköri komponensekből nem ingyenes termodinamikai folyamat.

A termodinamika második főtétele meghatároz egy abszolút alsó energiaigényt a légköri CO₂ szétválasztására. Egy 2026-os szakirodalmi áttekintés ezt körülbelül 0,43 GJ/tCO₂, vagyis mintegy 120 kWh/tCO₂ elméleti minimumként adja meg. A jelenlegi hőmérséklet- és vákuumlengéses DAC-rendszerek energiaigénye ennek többszöröse, jellemzően 5–10 GJ/tCO₂ nagyságrendű. (https://doi.org/10.1016/j.coche.2025.101219)

Ez nem egyszerű mérnöki tökéletlenség: a termodinamika második főtételéből következő energiaigény fizikai alsó korlát, amely alá a folyamat nem kerülhet. A mérnöki fejlesztés ezt a határt megközelítheti, de megszüntetni nem tudja.

Éppen ezért a DACCS esetében nem az a döntő kérdés, hogy a berendezés képes-e CO₂-t kivonni a levegőből, hanem az, hogy a teljes rendszer energiafelhasználását, életciklus-kibocsátásait és egyéb kapcsolódó hatásait figyelembe véve mennyi a tényleges nettó CO₂-eltávolítás.

„Megkötöttünk-e egy tonna CO₂-t?”

A helyes kérdés: „Mennyi nettó CO₂-t távolítottunk el a légkörből?”

Ha a DAC működtetéséhez szükséges energia fosszilis forrásból származik, a látszólagos eltávolítás jelentős része vagy akár egésze elveszhet a teljes rendszer mérlegében. A nettó eltávolítás tehát nem azonos a berendezés által fizikailag megkötött CO₂ mennyiségével.

BioCCS: más út, hasonló elszámolási probléma

A BioCCS esetében a CO₂ eredetileg biomasszából származik. A biomassza növekedése során a növény fotoszintézissel CO₂-t vesz fel, majd a biomasszából energiát vagy más terméket állítanak elő, miközben a keletkező biogén CO₂-t leválasztják és geológiai formációban tárolják.

Papíron ez negatív kibocsátást eredményezhet.

A gyakorlatban azonban a kérdés sokkal összetettebb:

honnan származik a biomassza, mi történt volna vele a projekt nélkül, milyen földhasználati változásokat okoz, mennyi energiát igényel a folyamat, milyen kibocsátások keletkeznek a teljes ellátási láncban, és valóban többlethatásról van-e szó?

Az Öko-Institut 2025-ös részletes értékelése a CRCF DACCS/BioCCS módszertanának tervezetéről arra jutott, hogy a módszertan javításai ellenére továbbra is fennállhat annak kockázata, hogy nem történik tényleges nettó eltávolítás, vagy a rendszer jelentősen túlbecsüli az eltávolított mennyiséget. A szerzők többek között a biomassza többlethatását, a teljes tömegmérleget és a bizonytalanságok kezelését emelték ki.

Ez rendkívül fontos figyelmeztetés.

Egy karboneltávolítási rendszerben ugyanis nem elegendő a CO₂ útjának egyetlen szakaszát mérni. A teljes rendszer nettó eredményét kell igazolni.

Biochar: nem minden szén a légkörből véglegesen kivont szén

Hasonló kérdések merülnek fel a biochar carbon removal esetében is.

A pirolízissel előállított biochar valóban tartalmazhat stabil szénformákat, és megfelelő körülmények között hosszú időn keresztül tárolhatja a szenet. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy minden előállított biochar egy teljes tonna tartós CO₂-eltávolítással egyenértékű.

A kiindulási biomassza eredete, az alternatív felhasználása, a pirolízis energiaigénye, a folyamat kibocsátásai, a biochar tényleges stabilitása és a talajban vagy más közegben történő alkalmazás körülményei mind befolyásolják a nettó eredményt.

Az Öko-Institut 2025-ös értékelése szerint a CRCF biochar-módszertanának javítása ellenére továbbra is fennállt annak lehetősége, hogy a módszertan nem tényleges eltávolítást vagy az eltávolítás jelentős túlbecslését eredményezze.

A Carbon Market Watch hasonló következtetésre jutott a CRCF permanent-removal módszertanainak átfogó vizsgálatában, amely kifejezetten a DACCS, BioCCS és biochar rendszereket elemezte.

A Carbon Market Watch 2025. augusztusi elemzése kifejezetten a DACCS, BioCCS és biochar CRCF-módszertanait vizsgálta, és többek között:

• additionality-hiányosságokat,
• biomassza-elszámolási problémákat,
• leakage-kockázatokat,
• biochar monitoring- és liability-problémákat

azonosított. (.pdf)

A probléma tehát nem az, hogy ezek a technológiák „tilosak”

A vita ennél fontosabb.

A DACCS, BioCCS és biochar nem azért problémás, mert fizikailag semmilyen körülmények között nem működhetnek. A probléma az, hogy a fizikai és termodinamikai korlátok miatt különösen nagy jelentősége van annak, hogyan számítjuk ki a tényleges nettó eltávolítást.

Egy tanúsítvány nem változtatja meg a termodinamika törvényeit.

• Nem teszi meg nem történtté az energiafelhasználást.
• Nem szünteti meg a rendszer járulékos kibocsátásait.
• Nem bizonyítja önmagában az additionality-t.
• És nem garantálja, hogy a tárolt szén a meghatározott időtávon valóban a légkörön kívül marad.

A probléma nem kizárólag a permanent removal technológiákat érinti. Az Öko-Institut 2026-os, már a CRCF carbon-farming módszertanait vizsgáló elemzése elégtelen bizonytalanságkezelést, leakage-kockázatokat, additionality-problémákat és a permanencia hiányosságait azonosította. A szerzők szerint ezek olyan kockázatokat teremthetnek, amelyek miatt egyes CRCF-egységek mögött nem áll tényleges kibocsátáscsökkentés vagy eltávolítás. (.pdf) (Öko-Institut e.V.)

Mit jelent mindez a karbonpiac számára?

A tanulság egyszerű, de alapvető:

nem azt kell tanúsítani, hogy egy technológia képes CO₂-t kezelni, hanem azt, hogy a teljes rendszer eredményeként valóban létrejött egy meghatározott mennyiségű nettó, többlet- és megfelelően tartós klímahatás.

Ez különösen fontos az olyan technológiáknál, amelyek nagy energiaigénnyel, összetett életciklussal vagy jelentős modellezési bizonytalansággal járnak.

Az OurOffset számára ezért a karbonpiaci integritás elsődleges kérdése nem a kibocsátott kreditek mennyisége, hanem a kredit mögött álló bizonyíték minősége. A projekt eredményének számszerűsítése, a független ellenőrzés, a dokumentáció, a nyomonkövethetőség és a kettős elszámolás kizárása együtt teremtheti meg azt az alapot, amelyre egy hiteles karbonpiac épülhet.

A CRCF körüli szakmai vita pedig éppen erre figyelmeztet:

A karbonkredit nem attól lesz valódi, hogy egy szabályozás tanúsítványt ad neki. Attól lesz valódi, ha a mögötte álló klímahatás fizikailag, módszertanilag és bizonyítékokkal is megállja a helyét.

Ez az a mérce, amelyet minden karbonpiaci rendszernek – legyen az európai szabályozási rendszer vagy önkéntes karbonpiaci Registry – teljesítenie kell.

Források és szakmai háttér

European Commission – CRCF permanent carbon removal methodologies
Öko-Institut – Assessment of draft methodologies under the EU CRCF
Öko-Institut – Revised methodologies under the EU CRCF continue to lack integrity
Carbon Market Watch – Faulty to the core
2026 scientific review – Kinetic and thermodynamic limitations in direct air capture