2013. március 1-ig egy munkacsoport kidolgozza és a kormány elé terjeszti Kazahsztán „zöld” gazdaságra való átállásának stratégiai tervét.
„A munkacsoport 2013. március 1-ig dolgozza ki és terjessze a Kazah Köztársasága kormánya elé a stratégiai tervet” – hangzik el a rendeletben.
Azon kívül, megalakult egy munkacsoport, melynek tagjai a köztársaság miniszterelnöke, a minisztériumok és hivatalok vezetősége, valamint a megyék polgármesterei.
A „Rio + 20” című, a fenntartható fejlődésről szóló ENSZ gyűlésen, mely 2012. júniusában tartottak, minden országnak, többek között Kazahsztánnak is ajánlották a „zöld gazdaságra” való átállást. A „zöld” gazdaságra való átállás stratégiájának kidolgozását Nurszultán Nazarbájev, Kazahsztán elnöke a kormányra bízta.
Kazahsztán „zöld” gazdaságra való átállásának katalizátora lehet az „Expo-2017” kiállítás, melynek témája „A jövő energiája”. Ilyen jellegű kiállítás először kerül megrendezésre a volt Szovjetunió területén. A kazah kormány előzetes becslése szerint az országba 5 millió vendég érkezik 100 országból.
Kazahsztán hatóságának véleménye szerint, az „Expo-2017” nemzetközi kiállítás, amit Asztana városában rendeznek meg, időszerű és jelentős esemény lesz. A kazah hatóságok szerint, a kiállítás megalapozza az innovatív technológiák forgalmának felgyorsulását és az új impulzív regionális együttműködéseket. A gyakorlati eredmények szempontjából, az „Expo-2017” nemzetközi kiállítás elősegítheti a Közép-Ázsia és a FÁK országok problémáinak megoldását, mely problémák az energiaellátással és ökológiai biztonsággal, valamint a vízproblémákkal kapcsolatosak.
Az ilyen jellegű nemzetközi kiállítás határozott válaszokat adhat a nemzetközi társadalom energetikai és ökológiai problémáinak megoldására, melyeket regionálisan kell megoldani. Az „Expo-2017” új és jobb szakértői tudást vonzhat, melyek világszerte vannak olyan területeken, mint az energiatakarékos technológiák és az alternatív energiaforrások, többek között a nap, a szél és vízhullámok energiájának felhasználása.
Kazahsztán erőfeszítéseket tesz, hogy Asztana az új globális eredmények bemutatásának pódiumává váljon ezeken a területeken és Kazahsztán az alternatív energiaforrások fejlesztésének központjává váljon Közép-Ázsiában.